20 évvel ezelőtt fél 10 körül születtem meg kis családom nagy örömére. Azt mondták, már akkor is égnek álló, fekete hajam volt.  A súlyommal és a méreteimmel sem volt gond, szép nagy baba voltam.

Amikor eljön a születésnap, mindenkiből előtörnek a régi emlékek, hosszú órákon keresztül nosztalgiázunk és a sokszor hallott mondatok is újra elhangzanak: Hú, mekkorát nőttél, emlékszel, amikor…, és bezzeg a mi időnkben…
Szeretek emlékezni, főleg a jó dolgokra, de így, 20 évesen már ezek a dolgok elmaradnak. Sokan a köszöntést megoldják iwiw-en és facebook-on keresztül. Persze, ez is egy megoldás, sokkal egyszerűbb, mint pl. az sms, ami ugye pénzbe is kerül. Na, de ez most nem is számít, a lényeg, hogy már én is két x-es vagyok, sokat „változott” a világ így 20 éves fejjel. Felnőttem, most már nem szabad rajzfilmet nézni, mert az nem felnőtthöz méltó, és persze az összes plüss macimat és majmomat is kidobálom. Vége a dedónak, nem kell már anyu ruháiba bújnom titokban, hogy nagylányosat játsszak, nem küldök, és nem kapok többé szerelmes leveleket. Nincs több játszótér és búj-búj zöld ág…
Az igazság az, hogy imádom a Walt Disney rajzfilmeket, és van legalább két tucat puha plüssöm, amit semmi pénzért nem dobnék ki. Még mindig gyerek vagyok, egy nagy-nagy gyerek…